Természetfalva megmentése

Jó néhány évvel ezelőtt Természetfalva egy gyönyörű, egészséges lakóhely volt. A fák csak úgy roskadoztak a lombjaikon alácsüngő hatalmas, zöld levelek és termések alatt. A virágok illatát az egész faluban érezni lehetett, mintha valami varázslat tette volna. Nyáron a gyerekek naphosszat kint szaladgáltak a virágokkal borított, zöld mezőn és olyan hangosan kacagtak, hogy belezengett és velük örült az egész környék. Mondogatták is az öregek, hogy addig jó, míg van min nevetni és a gyerekek így tudnak viháncolni. Akkor még nem is sejtették, hogy eljön majd az idő, mikor minden megváltozik és Természetfalva már nem lesz a régi.

Nyúl Peti az iskolába igyekezett, de igazán késésben volt, ezért átvágott az erdőn, hogy egy kis időt spóroljon magának. Először fel sem tűnt neki a fák furcsa kinézete, de amikor éppen az orra elé esett egy nagyobbacska faág, ijedten megállt és felnézett. Hosszú fülei reszkettek és még a szemét is eltakarta egy pillanatra. Aztán újból felpillantott és ámulva vette észre a természet különös változásait.

Bár már javában tavasz volt, a fák lombjai mögül tisztán látni lehetett az égboltot, mert csak imitt-amott volt egy-egy levél rajtuk. Vagy is inkább levelecske, hiszen cseppet sem hasonlítottak az azelőtti, medvemancs nagyságú levelekre. És maguk a fák pedig mind korhadtak, betegek voltak.

Nyúl Peti a fejét rázva felsóhajtott és ijedten futott az iskolába, hogy elmesélje a többieknek is amit útközben tapasztalt.

– Nocsak, nocsak! – fogadta Petit Szende Őz tanárnéni – Hol jártál? Az óra már elkezdődött.

Nyúl Peti lihegve ment közelebb a tanárnénihez és kézzel-lábbal mesélni kezdett. – Elaludtam, ezért kicsit késve indultam el az iskolába. Az erdőn jöttem keresztül, hogy hamarabb ideérjek. De alighogy beértem a sűrűbe, egy óriási ág esett elém. Nagyon megijedtem, de azért bátran megnéztem a fát. De amit láttam... Az egész erdő olyan különös. A fák úgy néznek ki, mintha betegek volnának, és alig vannak leveleik.

Őz tanárnő gondterhelten bólintott és megsimogatta Peti buksiját. – Sajnos nem csak a fákkal van baj. A virágok, a termések, a föld, a víz, a levegő, sajnos mindezek betegek.

Az osztályban zúgolódás támadt és a gyerekek értetlenkedve adtak hangot véleményüknek.

– Tegnap láttam a patakot. – állt fel a székéről Mókus Juci – Valami furcsa fekete folyadék folyt benne. Pedig a mamám azt mesélte, hogy a patak mindig tiszta volt.

– Én a minap egy halom szemetet láttam kiöntve az út mellett, Természetfalva határában. – kiabált előre Róka Berci – A papám káromkodott is, olyan mérges volt a szemetelőkre.

– Bizony, bizony! – Őz tanárnéni széttárta a karját – De ez nem volt ám mindig így. Azelőtt, mikor még Természetfalva a virágkorát élte, minden egészséges és szép volt. A lakók boldogan éltek és minden olyan csodásan nézett ki. Aztán a világ változni kezdett, és ez Természetfalvát is érintette. A közelben felépülő gyárak szennyezik nem csak a mi falunk, de a környék összes településének a levegőjét. Az autók füstje, az eldobált szemetek, a folyókba, patakokba öntött szennyező anyagok, a hanyagság mind-mind megbetegítik a környezetünket. A növények, amik a levegőt tisztítják nem képesek megnőni és terméseket, leveleket növeszteni, mert szennyezett a talaj, amiben élnek, és ahonnan a gyökereik felszívják a vizet. És ha beteg a környezetünk, lassan majd mi magunk is betegek leszünk.

A gyerekek ijedten ugráltak fel a helyükről és odagyűlve Őz tanárnéni köré, egymást túlkiabálva adtak hangot véleményüknek. – Tennünk kell valamit! Nem hagyhatjuk! Nem akarunk mi is betegek lenni! Tisztítsuk meg a környezetünket! – ilyen és ehhez hasonló bekiabálásoktól volt hangos az osztályterem.

Őz tanárnéni csendre intette a diákjait, majd így szólt. – Örülök, hogy felelősséget éreztek és tenni akartok valamit. Éppenséggel lenne is mit. – a tanárnéni megsimogatta az állát és néhány percig elgondolkodva nézett körbe, majd felsóhajtva csípőre tette a kezét – Matematika óra helyett, menjünk és tegyük meg azt, amit még tudnunk. De készüljetek fel, mert igen fáradtságos és nehéz feladat vár ránk.

A gyerekek éljenezve rohantak volna kifelé, de a tanárnéni megállította őket, hogy elmondhassa mindegyikőjüknek a feladatát. Először is az egész osztályt hazaküldte ásóért, kapáért, gereblyéért, vödörért és locsolókannáért, ő pedig elszaladt Szarvas papához, a polgármesterhez, hogy megbeszélje vele a hulladékgyűjtés, faültetés és a patak dolgát. Mire visszaért az iskolába, már a gyerekek jó része is megérkezett, de nem egyedül.

– Az anyukám is eljött. – pironkodott el Sün Marci – Nem tudtam lebeszélni róla.

– Ennek szívből örülök, hiszen most minden segítő kézre szükségünk van. – felelte Őz tanárnéni, és megkoppintotta Marci orrát.

– Az én szüleim is eljöttek segíteni. – húzta ki magát ettől felbuzdulva Mókus Juci – És ahogy láttam, Berci és Luca anyukája is jönni fog.

Őz tanárnő boldogan elmosolyodott. – Ez nagyon dicséretes, mert így látszik igazán, hogy mindenki számára fontos Természetfalva.

Mikor már az egész osztály visszaért az iskolába a szerszámokkal együtt, Őz tanárnéni irányításával elindultak, hogy Természetfalvát bejárva megszépítsék, lehetőségeikhez képest meggyógyítsák a környezetüket. Legelső feladatként az eldobált, elhajigált szemetet szedték össze vödreikbe, persze gumikesztyűben, amit Róka Berci apukája hozott és osztott szét. Majd a szemetet az iskolaudvarán gyűjtötték össze egy kupacban. Olyan ügyesen és lendületesen dolgoztak, hogy alig másfél óra alatt egy hatalmas hegynyi hulladék gyűlt össze.

Néhányan tovább szedték a szemetet, de mások már nekiálltak, hogy az út mentét teleültessék fákkal. A tanárnéni Őz Sziszikével, Róka Bercivel és Róka papával elment a faiskolába, hogy elhozzanak néhány facsemetét, virágokat. És míg Sziszike örömmel cipelte a virágokat, addig Berci értetlenkedve nézett a tanárnénire.

– Minek ez a sok növény? Ha elültetjük őket, úgyis kipusztulnak.

– Minél több a növény, annál tisztább lesz a levegő. – világosította fel a kisdiákját Őz tanárnéni – Azonban nekünk is oda kell figyelnünk, hogy sokáig tudjanak élni és segíteni nekünk a környezetünk tisztán tartásában. Óvnunk, gondoznunk, ápolnunk kell őket. Nem szabad szemetelnünk vagy bármi szennyezőt kiöntenünk. És ha észrevesszük, hogy más ezt teszi, azt jeleznünk kell Szarvas papának a hivatalba, és ő majd intézkedik. Beszéltem vele amíg ti a szerszámokért voltatok, és megígérte, hogy ma délután a Hód csapat a patakot is megtisztítja a szeméttől és a kiöntött olajtól. Így a fák hamarosan már a tiszta vizet ihatják. Sajnos mi egyebet nem tehetünk, mert túl kevesek vagyunk megóvni az egész földet. De legalább ezért a kis darabért, ami a sajátunk, meg kell tennünk, amit csak lehet.

Róka Berci megértően bólintott és sietve vitte a facsemetéket az út szélén dolgozó társaihoz és azok szüleihez, akik addigra már felásták és felkapálták a területet.

Miután elültették a fákat és a virágokat, alaposan meg is locsolták őket folyóvízzel. Ám Peti és Berci nem elégedtek meg ennyivel.

– Mi lenne, ha felhívnánk mindenki figyelmét a környezetvédelemre?

– Mire gondoltok? – nézett rájuk érdeklődve a tanárnéni.

– Csináljunk nagy táblákat és tegyük ki a faluba mindenhová. – felelte Berci.

– Ne szemetelj! Óvd a környezetedet! És ehhez hasonlókat. – kontrázott rá Peti.

A tanárnéninek tetszett az ötlet. Így az elkövetkezendő óra azzal telt, hogy megtervezzék, és elkészítsék a tábláikat.

Láttál már te is ilyen vagy ehhez hasonló táblát? Akkor jusson eszedbe, hogy ezeket Természetfalva elkötelezett, környezetvédő kisdiákjai készítették, hogy ne csak a saját falujukat óvják a környezetszennyezésektől, hanem a tiédet is.

Kniznerné B. Szilvia meséje, köszönjük!