2014. március 24., hétfő

Zsuzsuka első állata

Zsuzsuka nyáron született, és őszre megrögzültek a szokásai. Törvény lett a napirendből, az evés, az alvás mikéntjéből, az öltözködések szertartásából. Az egyik alapvető paragrafus volt, hogy Zsuzsuka minden délben, a jó étvággyal elfogyasztott ebéd után hanyatt vágta magát, és pihizett.
De nem ám akárhogyan! A saját, különbejáratú mélykocsijában, az erkélyen. Amikor az ebéd véget ért, és Anyu minden rendetlenséget megszüntetett mind a száj, mind a popsi körül, az időjárásnak megfelelően felöltöztette Zsuzsukát, beletette a kocsiba, és irány az erkély! Ha esett, ha fújt, a kislány védett helyen, ám mégis szabad levegőn tanyázott.
Igenám, csakhogy jött a késő ősz, és a nappalok egyre hűvösebbek lettek! Zsuzsukára egyre több ruhát kellett adni, egyre jobban be kellett takargatni, sőt a kocsi viaszkos vászon borítását is mind többször kellett felcsatolni.
Aztán egy reggel leesett az első hó, s vele beköszöntöttek a fagyok. Anyu úgy gondolta, ideje, hogy Zsuzsuka leszokjon a délutáni erkély-jelenetekről. Egy napon tehát elmaradt a ruházkodás szokásos procedúrája, és Anyu – kezében a kissé meglepett mini hölggyel – a kiságy felé lépdelt. Zsuzsuka rosszat sejtve nézegette a szoba falát, és bizakodott, hogy Anyu csak valami melegebb gúnyát keres. Ám, amikor a kiságyba eresztődött, rájött, hogy itt valami nagyon nincs rendjén. Anyu feledékeny lett, tegnap óta kiesett az agyából, hogy ilyenkor mi a módi. Zsuzsuka hangosan reklamált. Először azt hitte, elég lesz egy kis üvöltözés a szokatlanul rideg bánásmód miatt, de rövidesen rájött, hogy ez nem vált be. Anyu ugyanis kiszelelt.
Ezt látva gerjedt csak igazán haragra Zsuzsuka! Torkaszakadtából ordított, fenekét úgy csapkodta az ágy matracán, hogy félő volt, egyszer csak leszakad az ágy alján a léc. Rázta a csörgőket, tépte őket, a rácsot rágta. Anyu kis idő múlva ijedten benézett. Jaj, csak nem beteg a kislány? Azonban ahogy ránézett a csemetéjére, rögtön látta, hogy itt nem a magas láz esete forog fenn, hanem csak egy kiadós hisztié. Már fordult is kifelé.
Zsuzsuka azonban jó erőben volt.
- Ha te úgy, én még úgyabbul! – gondolta, és annyira hangoskodott, hogy már a szomszédok is összeszaladtak. Jobbra tőlük, közvetlenül Zsuzsuka szobája falánál Emmi néni lakott Miki fiával. Emmi néni nem bírta, ha egy gyerek bömböl. Mikikét is inkább agyonszerette, csak ne kelljen a könnyeit látnia.
- Mi baja van ennek a csöppségnek?
- Nem akar bent aludni.
- Hát hagyjad, hadd játsszon! Elég nagy már, meglesz a délutáni alvás nélkül.
- Nem ismered. Ha nem piheni ki magát, megbolondulunk tőle estig.
- Így meg most mindjárt megbolondulsz.
- Hogy a csudába tegyem ki az erkélyre, amikor odakint röpködnek a mínuszok?
Valamit mégis ki kellett találni.
Ekkor anyunak mentőötlete támadt. Felöltöztette a kis raplist, és betette a kocsiba. Zsuzsuka még szipogott, várta a fejleményeket, de már látszott, hogy elégedett a dolgok menetével. Anyu kinyitotta a nagyszoba ajtaját, és úgy tolta ki a kocsit, hogy az félig a fűtött szobában volt, de már mégiscsak a szabadban. Zsuzsuka felnyitotta nagy, kék szemeit, konstatálta, hogy feje fölött található az ilyenkor szükséges látnivaló, az eresz, és már nem is látszott más, csak a bájos arc, a csukott szem, és nagyon halk szuszogás hallatszott.


Anyu óvatosan behúzódott. Kissé bizonytalan volt, nem adta-e fel a nevelési elveit, hiszen hagyta győzni Zsuzsukát.

A délután nagyon gyorsan telt. Emmivel beszélgettek egy kicsit. Aztán a nő elrohant, mert meghallotta Mikikét toporzékolni.
- Jaj, megyek! Tudod, Mikike az anyámmal van, s úgy látszik, összetűztek!
Anyu vasalt is egy kicsit, no meg a konyhát rendbetette. Szerette, ha mire Apu hazaér, nincs már házimunka elvégzetlen. Aztán ránézett az órára, és nagyot csodálkozott:
- De jó alvókája van ennek a lánynak! Lassan három órája, hogy kitettem. Úgy látszik, nagyon elfáradt az anyanevelésben. Azért megnézem, mi van vele…
Ezzel beosont a szobába, majd tovább az erkélyajtóhoz, és belesett a kocsiba.

Ezen a délutánon másodszor futott át Emmi, de most már a másik szomszéd, Laci is beszaladt. Anyu ugyanis olyan egetrengetőt sikított, hogy azt hitte mindenki, valami katasztrófa történt a másodikon.
- Jaj de jó, hogy jöttök! Segítsetek már! Zsuzsuka kocsijában egy egér van.
- A második emeleten? Nahát! – csodálkozott mindkét szomszéd.
S mivel az egérvadászat férfifoglalatosság, Laci indult a kocsihoz. Ő is bekukucskált, és látta amint egy szürke kis bundás összegömbölyödve alszik Zsuzsuka párnáján. A kislány már felébredt, de mivel társa akadt, nem unatkozott, s csöndben maradt. Egészen vidáman nézegette a kis vendéget.
Lacinak nem volt szíve bántani a kis állatot. Csendben benyúlt, óvatosan markába fogta a melegedőt, és ment vele a lakásba.
- Olyan aranyos! Nem bántom. Leviszem, és elengedem.
- És ha visszajön?
- Nem lesz semmi baj. Akkor kitesszük a szűrét megint. Igaz, komám? Nem nézitek meg? Olyan gyönyörű fekete szemei vannak!
- Jaj, az Isten megáldja, ide ne hozza nekem! Elhiszem, hogy nagyon aranyos, de én frászt kapok tőle.
- Ó, a nők! – mondta Laci, és elszállította a kis betolakodót.
- Tudod, a háborúban még gyerek voltam. És amikor a családdal a front elől menekültünk, egyik éjjel egy pajtában aludtunk. Lehettem vagy 12 éves. Éjjel arra riadtam, hogy egerek rohangálnak rajtam. Azóta undorodom ilyen nagyon tőlük. – magyarázta Anyu Emminek.
Mindenesetre, Zsuzsuka nem örökölte az utálatot.
- Nem is tudom, örüljek-e neki. – gondolta Anyu, amikor kibontogatta a sok ruhából a kis egércsőszt. – Jól néznék ki, ha Zsuzsuka egereket gyűjtene maga köré unalom ellen! – és megborzongott az ijesztő lehetőségnek még a gondolatától is.

Vörös Zsuzsanna meséje, köszönjük!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése