A farkas kölykök

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lovas tanya, mely egy magas hegy lábánál terült el. Itt lovászkodott József, aki nagyon szerette az állatokat, főleg a lovakat. Egyik alkalommal egy szürke telivér hátán baktatott felfelé a domboldalon, amikor szembe találkozott egy farkassal. A ló megtorpant, veszélyt érzett. A farkas sem mozdult, csak érdeklődve szemlélte a lovat és az utasát.

-De furcsa! – gondolta József. Eddig úgy tudtam, hogy a farkas rátámad az emberre, de ez az ordas nem nézett ki veszedelmesnek. Előfordulhat, hogy a farkasokról szerzett ismereteim tévesek?

A találkozás felcsigázta érdeklődését. Kutatásba kezdett. Megtudta, hogy az emberek erőszakos beavatkozása miatt, ezt a fajt a kihalás veszélyezteti. Elhatározta, hogy meg fogja ismerni a farkasok életét és megmenti őket a kihalástól.  Egy jurta sátorral, kamerával, magnóval és az élethez nélkülözhetetlen tárgyakkal kiköltözött a hegyekbe. A sátrat kerítéssel vette körül, hogy így védekezzen a vadállatok esetleges támadása ellen. Már kora reggel a távcsövén keresztül szemlélte az erdőt, de mindössze, két farkast látott az erdőben. Vonyításukat magnóra vette. Távolról követte őket, hogy megismerje hogyan élnek, mit csinálnak. Az időjárás télire fordult. A farkasok vastag, meleg bundát növesztettek, amelyen nem hatolt át a dermesztő hideg. Közben leesett a hó. Mindent vastag hótakaró borított, fújt a kegyetlen szél, a hó pedig csak esett és esett, mintha soha sem akarna elállni. A farkasok nem jutottak élelemhez. A vonyításuk olyan volt, mint egy segélykiáltás.  József megsajnálta őket, így a megszokott útvonaluk mellé, rendszeresen élelmet rakott ki nekik. Míg a farkasok lakmározták a finom falatokat, gyönyörű felvételeket tudott róluk készíteni. A farkasok néhányszor odamentek a kerítéshez, mintha köszönetet akarnának mondani. József óvatosan megsimogatta őket. A farkasok nem ellenkeztek.

-Telepíteni kellene ide farkaskölyköket! Meg kell próbálni, különben tényleg kipusztulnak! -gondolta József.

Szerzett is három farkaskölyköt a közeli város állatkertjéből és kivitte magával a vadonba és ott nevelte. Úgy élt velük, mintha kutyakölykök lennének. Mikor elég nagyok lettek, József gondolt egyet.

-Felkínálom a kölyköket a farkasoknak, hátha elfogadják.

Már csak a megfelelő pillanatra várt, ami hamarosan el is jött. Egy enyhe nyári reggelen a farkasok a tábor körül ólálkodtak, amikor József fogta a kicsinyeket és kitette a kerítésen kívülre.

-A gondjaitokra bízom a kölyköket. Vigyázzatok rájuk! Még segítségre szorulnak!

 A farkasok odamentek és megszagolgatták őket. A kicsik a lábukhoz dörgölődtek, majd lefeküdtek eléjük, négy lábukat az ég felé emelték és elégedetten morogtak.

-Gyere, játsszál velünk! – mondta az egyik eleven kis farkas.

Önfeledt játékba kezdtek, majd elindultak a haza vezető úton. Elől ment a hím, mögötte boldogan ugrándoztak a kölykök, a sort a nőstény farkas zárta.

-Elfogadták a kölyköket! Adott hálát az Istennek József.

Ezen túl mindenhová követte a falkát, és filmre vette tevékenységüket. Közben telt, múlt az idő. Megtudta, hogy a falkában szigorú szabályok szerint élnek a farkasok. Mindenkinek megvan a maga helye. A három kölyök közül -akik közben felnőttek- az egyik szürke hím farkas lett a vezér. Ő határozta meg, hogy ki egyen először. Nem tűrte el, hogy a fekete szőrű testvére lakmározzon az ételből az ő jelenlétében.  A fekete farkas lett az elnyomott, azaz az omega farkas. Ő csak a maradékból ehetett, különben a vezérfarkas nekirontott és megharapta. Nehezen törődött bele helyzetébe, de nem volt mit tennie a farkas törvény ellen, ezért megpróbált kedveskedni a vezérnek. Lehajtott fejjel csúszott -mászott előtte.

Ismét kitavaszodott. Az idő jóra fordult. A kölykök ivaréretté váltak, de utódot nem hoztak.

-Újabb kölyköket kell telepíteni a falkába. Nem adhatom fel, amíg nem szaporodnak a természetes környezetükben, mert akkor kipusztulnak. –gondolta József.

Hozott újabb farkaskölyköket, akiket a kis falka ismét elfogadott. Mire az újabb kölykök felnőttek ismét beköszöntött a tél. Az erdőben nagyon zord időjárás uralkodott ebben az évszakban. Próbára tett embert és állatot egyaránt. A gyönyörű vastag bunda megvédte a farkasokat, de Józsefnek kegyetlen küzdelmet kellett vívni a nagy hideg ellen. Túlélték. Mire a hó elolvadt és langyos szél járta a hegyoldalt, érdekes jelenségre lett figyelmes. A vezér párt választott magának. József nem hitt a szemének. Párjaként az eddig elnyomásban tartott Omega farkast választotta. Minden hová együtt mentek. A többiek pár lépéssel lemaradva, figyelték szerelmüket. Egyik nap eltűnt József szeme elől az Omega farkas és csak egy hét után jött elő.

-Vajon hol volt? –tette fel a kérdést magának József.

A távcsövével kimondottan őt figyelte. Észrevette, hogy a magányos tölgyfa alatt lévő odúba tűnik el. Egyik nap, amikor az odú közelében tartózkodott, hogy felvételeket készítsen, kijött a farkas, körültekintett, majd hívogatóan nézett Józsefre.

-Gyere! Nézd meg mi van az odúmban! Gyere bátran!

József óvatosan odament, lehasalt az odú nyílása elé és bevilágított. Három gömböc kis fiókát látott mocorogni az odúban. Beljebb csúszott és megsimogatta a kicsiket. József a boldogságtól majd ki ugrott a bőréből.

-         Sikerült! Sikerült! -csak ezt ismételte.

Másnap elkezdett pakolni. Az állatok megérezték, hogy itt van a búcsúzás ideje. Összegyűltek. József megsimogatta őket és elindult haza. Egy év után visszatért, hogy megnézze mi történt az állatokkal. Farkas vonyításra lett figyelmes. Minden felől sorakoztak a farkasok. Leült egy árok partjára és a farkasok körülvették. Először a vezér nyaldosta körbe az arcát, majd a boldog anya folytatta.

-Ez hihetetlen! Nem felejtettek el engem, úgy ahogy én sem őket.

Vincze Józsefné

Köszönjük a mesét!